Palics

A Palicsi-tó és az azonos nevezetű település Szabadkától 8 kilométerrel északabbra találhatók. A pejzázsainak titokzatossága már örök idők óta megmelengette a látogatók generációinak szívét. A tó, a gazdag parkok, a szokatlan épületek a 20. század elejéről, a szokatlan csend és nyugalom teszik Palicsot Szerbia egyik legkedveltebb uticéljává.

Észak-Vajdaság gasztronómiai kínálata egy olyan jellemző mely regiónkat felismerhetővé és emlékezetessé teszi. A sétányok, strandok, kerékpárutak, kulturális és szórakoztató illetve számos más esemény mind-mind kiegészítik e turisztikai helyszín kínálatát. A Hotel Galleria hagyományos légköre, a legkorszerűbb kiszolgálás és Palics mint környezetünk kiegészítője, megerősít bennünket abban a tudatban, hogy a szerbiai turisztikai célpontok megválasztásakor az élvonalban helyezkedünk el.

Az Ön összes kívánsága melyek a Palics által nyújtott látogatásokra és aktivitásokra vonatkoznak, szolgáltatásunk részét képezik! Lépjen kapcsolatba velünk a tervével vagy bizza ránk, hogy mi kínáljuk fel Önnek azt ami szerintünk jónak számít. A Hotel “Galleria” a szokásos kínálata mellett mindig megfelel vendégeinek és minden további kivitelezhető tartalmat teljesít.

Tudja meg, hogy miért olyan különleges a naplemente Palicson.

subotica_03_facebook_share

Állatkert

Az állatkert Palics központjában található és 10 hektáron terül el. Az állatkertet a koncepciója, szépsége, berendezése és az állatokkal való bánásmódja a vezetők közé emeli Európa ezen részén. A virágdíszek, tavak és szökőkutak kiegészítik a kert kinézetét miközben a látogatók több mint 60 állatfajban gyönyörködhetnek. A parkban 270 fajta fa- és cserjefaj található melyek között olyan egzotikus fajták is megtalálhatóak mint a libanoni cédrus és az óriás mamutfenyő. Az állatkert ülésterme 100 vendéget képes fogadni.


Az oldal Szabadka város Utazási Irodájával együttműködve jött létre